Ákos Pince

Ákos Pince

A Mátrai Borvidéken található 11 hektáros családi gazdaságunk. A termés egy részéből készítünk palackos borokat, alacsony tőketerheléssel, kíméletes feldolgozással, a lehető legkevesebb beavatkozással. Nagyobb részt tartályban, kisebb részt fahordóban érleljük borainkat. A borvidékünk adottságait figyelembevéve leginkább fehér, sok illatos fajtával, kevesebb vörös fajtával dolgozunk.


                                        

Bodri Pincészet és Szőlőbirtok

Bodri Pincészet és Szőlőbirtok

A borvidék - Budapesttől 150 km-re délre - A szekszárdi és a geresdi-dombság észak-keleti részén terül el. Pincészetünk Szekszárdon már öt generáció óta foglalkozik szőlőtermeléssel és borkészítéssel. Jelenleg 25 hektár termő szőlőterülettel rendelkezünk . Faluhely-dűlőben található 11 hektár, a szomszédos Gurovica-dűlőben 11, emellett Csötönyi-völgyben, Gesztenyésben és
Iván-völgyben is vannak kisebb területeink. A fehér fajták közül a sauvignon blanc és az olaszrizling van többségben, van egy kis rajnai rizling és chardonnay is. Kékszőlőink: kadarka, kékfrankos,
cabernet sauvignon és franc, merlot, továbbá egy kis zweigelt és pinot noir. Feldolgozónkat modern koracél tartályokkal szereltük fel, teljes kapacitásunk alapján akár kétszáz tonna szőlő fogadására is képesek vagyunk. Itt persze még nem tartunk, a 2004-es évjáratban 40 ezer palack bort töltöttünk, 2005-ből 60 ezer palackot. Terveink szerint 100 ezer palack körülire bővülhet majd a termelésük. Alapkoncepciónk .egyszerű.: kiváló szőlőből kiváló bort készíteni. Ennek jegyében fontos szempont a terméskorlátozás. Minőségi boraink esetében átlagosan egykilós tőkénkénti terhelést tervezünk, ám a természet néha közbeszól, mint például 2005-ben, amikor mindössze hatvan dekagrammot szüretelhettünk egy tőkéről. Fajtaboraink között a Kékfrankos Selection van az élen, pincészetünk csúcsbora a legerősebb tételeinkből készült cuvée-nk, az Optimus. Másik két házasításunk a Civilis Cuvée, és természetesen a Bikavér, a Szekszárdi borvidék legendás bora. Az Optimus házasítást nem készítjük el minden évben, csak akkor, amikor az alapanyag magas minősége erre lehetőséget ad. A 2005-ös évjárat ilyen okokból kimaradt, de 2006-ból újra lesz Optimus. Csúcsborunk minden esetben három fajta . cabernet sauvignon és franc, valamint merlot házasítása, az érlelés során 24 hónapot tölt kisméretű tölgyfahordókban.

Carpinus Borászat

Carpinus Borászat

Borászatunk nevét, a jelenlegi legnagyobb területünkről, a Gyertyános dűlőről kapta. Életutunk során lehetőségünk volt neves hazai és külföldi borászatoknál dolgozni és tapasztalatot szerezni, melyet családi vállalkozásunkban tudunk kamatoztatni. Célunk, hogy a Carpinus Borászat példát mutasson, miszerint a tokaji borvidéken is lehetséges magas, kompromisszumok nélküli szakmai munkával és családi összefogással, fenntartható működésű, a világ borpiacán is stabil pozíciókat kiépítő borászatot működtetni.

Kiemelt fontosságú, hogy a helyi értékeket a borvidékről származó családok generációi továbbvigyék. Tokaj-hegyalján 7 ha területünk 7 különböző helyen, a Gyertyános, Lapis, Deák, Budaházy, Poklos, Veresek és Dereszla dűlőkben helyezkednek el. Dűlőink történelmi besorolásukat tekintve is kiemelt kategóriájú területek. Legnagyobb hangsúlyt az őshonos tokaji fajtára, a Furmintra helyezzük. Ezen kívül termesztett szőlőfajtáink: Hárslevelű, Sárga muskotály és Sauvignon Blanc.

Elvárás magunkkal szemben, hogy a lehető legtökéletesebb bort elkészítve be tudjuk mutatni Tokaj-hegyalja változatos termőhelyi adottságait és szőlőfajtáit. Természetbarát szőlőtermesztéssel igyekszünk megóvni a termést évről-évre. A dűlők egyedi fekvéseinek (talaj, kitettség, mikroklíma) adottságait dűlőszelektált boraink fejezik ki. A boraink stílusát a frissesség, az elegancia és a harmonikus élvezhetőség jellemzi.

-- Bai Edit és Bai István

Filozófia:

"A jó bor minősége csak szép, egészséges alapanyagból eredhet, ezért fontosnak tartjuk a szőlőműveléstől a palackozásig minden folyamat szigorú felügyeltét. Amikor az egész éves munkánk beérett és eljön a szüret időszaka, ilyenkor van lehetőségünk alkotni. A borász egy évben csak egyszer mutathatja meg valós elképzelését, a finomhangolás pedig utána következik. Ettől lesz kiváló bor a palackban."

-- Bai István

 

Dubicz Borászat és Szőlőbirtok

Dubicz Borászat és Szőlőbirtok

A Mátrai Borvidék területét tekintve Magyarország második legnagyobb bortermelő vidéke. A szőlőtermesztésnek és a borászatnak több mint 900 éves hagyománya van ezen a vidéken. A Mátra déli lejtőin már a középkorban is jelentős bortermelés folyt. A táj éghajlata és változatos vulkanikus talaja számos kiváló minőségű szőlő termesztésének kedvez. A hegyvidék védett napsütötte lejtőin termő szőlőkből készült fehér borok friss, virágos és gyümölcsös illatukról híresek. A terület legfontosabb szőlőfajtái többek között az irsai olivér, olaszrizling, leányka, muscat ottonel, szürkebarát, sauvignon blanc és chardonnay. A Mátrai Borvidék adja jelenleg az ország szőlő-bor exportjának a 40%-át.

Mátrai borvidék

A szélsőséges, zord időjárástól a Kárpátok által óvott borvidék központja Gyöngyös, ahol a mi borászatunk is működik. A Mátrát borvidékkén a borkedvelő közönség sajnos kevésbé ismerti. 50 év szocialista gazdaság lerombolta az 1000 éves borkészítési hagyományokkal rendelkező vidék jóhírét, de borkészítési kedvét nem és ma újra magas minőségű, kiváló borok készülnek a borvidéken. A Mátra ma is népszerű a túrázók, pihenni vágyók körében, ezért ez inspirálta arculatunkat és a címkéket is.

Jelenleg 123 hektár szőlőültetvényen dolgozunk, melynek túlnyomó része a saját szőlőnk. A folyamatos, új telepítéseinknek köszönhetően egyre jobb minőségű, és a változó piaci igényeknek megfelelő szőlőfajtákat termesztünk és szüretelünk. Birtokunkon elsősorban a hagyományos mátrai fajtákkal dolgozunk.

Szőlőbirtokunkon, a hagyományokon nyugvó borászati technológiákat ötvözzük a modern megoldásokkal. A birtok termése jelenleg éves szinten közel 3000 hektoliter bor előállítását teszi lehetővé, terveink szerint néhány éven belül a kapacitása elérheti az 5600 hektolitert.

Dunai Bernadett

 

Feind Borház

Feind Borház

"A HAGYOMÁNYOKBÓL TÁPLÁLKOZUNK, A MINŐSÉGÉRT DOLGOZUNK, ÉS A HITELESSÉGET KÉPVISELJÜK!"

A borház Feind Lajos és fia, Feind Péter nevével fémjelezhető. Mintegy 100 hektárnyi területen gazdálkodnak, és több mint 20 féle bort készítenek. Boraik értékét adja a tiszta fajtajelleg, a friss gyümölcsösség, a barrique hordókban érlelt testes vörösboraik pedig finom tanninstruktúrával és komlex ízvilággal rendelkeznek. Apa és fia munkájuk során a minőséget és a hitelességet éppúgy fontosnak tartják, mint azt, hogy hűek maradjanak a Villa Quaiar szellemiséghez, utóbbiról Villa Quaiar márkanévvel címkézett boraik tanúskodnak. A mezőgazdasági mérnök végzettségű Feind Lajos és borász végzettségű Feind Péter eredményes szakmai együttműködésének köszönhetően méltan vívták ki a számos verseny elismerését.

Feind Péter

 

Gere Attila Pincészete

Gere Attila Pincészete

Pincészetünk története 7 generációval ezelőtt kezdődött és hosszú, kihívásokkal teli, nagy szorgalmat igénylő, a hagyományokat tisztelő, de egyszersmind újító, kísérletező szemlélettel kikövezett utat kellett megtennünk a jelenlegi – országon belül és kívül jól ismert – GERE név megteremtéséig. Napjainkban a családunk birtoka eléri a 70 hektárt és már az ifjabb generáció is része a pincészet hétköznapjainak. Célunk, hogy régi magyar mintára újra megvalósuljon a generációkon átívelő, felmenőkről utódokra szálló szőlőművelés és borászkodás. A GERE családfán 7 generáción át tudunk kimutatni borász ősöket; csak a nagyapával majd az édesapával szakadt meg a folyamat. A második világháború után tönkretették a paraszti birtokokat, a kitelepítésekkel pedig megszakították a családi hagyományok láncolatát. Gere Attila is az erdész szakmát választotta. A borászattal apósa révén került kapcsolatba 1978-ban, kinek hagyományos módon készített kézműves borait kóstolva ismerte fel, hogy a villányi vörösborokban hatalmas lehetőség rejlik. GERE Attila és felesége Katalin kezdetben csupán a néhány négyszögöl, Csillagvölgyben lévő szőlőterületen gazdálkodott, amelyet a szülőktől kaptak nászajándékként 1978-ban.  Az 1986-os évjárat volt az első, mely már palackokban került értékesítésre. 1991-ben nyitotta meg kapuit a GERE Panzió, mely akkoriban az első szálláshely volt Villányban. Merész vállalkozás volt, hiszen abban az időben a borturizmus még gyermekcipőben járt nemcsak Villányban, hanem egész Magyarországon. Gere Attila 1991-ben feladva tanult szakmáját megalapította a Gere családi vállalkozást, mely ma egyike Magyarország legismertebb pincészeteinek. A szőlőterület az évek folyamán szépen növekedésnek indult. Ma, a hosszú évek munkájának köszönhetően, a pincészet 70 hektár területen gazdálkodik a borvidék legkiválóbb dűlőiben. A családi birtok mellett máig jól működik a Gere-Weninger Pincészet is, melyet 1992-ben Franz Weninger osztrák borásszal hoztunk létre Villányban, és jelenleg 10 hektár területen gazdálkodik. 1994-ben Gere Attilát munkája elismeréseként az “Év borásza” megtisztelő címmel tűntették ki. Három évvel később, az 1997-es évjárattal egy nagy álom vált valóra: palackba került a KOPÁR Cuvée első évjárata. Ekkorra fordultak termőre a pincészet kiváló területein lévő új telepítések, melyek lehetővé tették egy nagy bor megalkotását. 2002-ben elkészült a GERE pincészet új érlelő pincéje és feldolgozó épülete, melynek technológiai felszereltsége megfelel a legmodernebb követelményeknek.

Hagyomány és innováció

A Gere Pincészet 2002-ben átadott új feldolgozója a ma létező legmodernebb borászati technológiát ötvözi a villányi borkészítési hagyományokkal. A szőlőt már az ültetvényen szelektáljuk, majd kis ládákba kézzel szüreteljük. Szigorú terméskorlátozással (csúcsboraink esetében kb. 0,7 – 1 kg/tőke) dolgozunk, csak minőségi, kézzel válogatott szőlőalapanyagot használunk fel. A feldolgozás előtt egy válogató asztalon fürt szelekciót hajtunk végre. Csak a tökéletesen érett, egészséges szőlő kerül feldolgozásra. A bogyózást követően az előzetesen lehűtött cefre, temperálható acéltartályokba, illetve fakádakba kerül. Itt megy végbe az alkoholos erjedés szabályozott hőfokon, fajtáktól függően 1-3-hét alatt. Boraink készítésekor törekszünk a villányi termőtájra jellemző illat- és ízjegyek kifejezésre juttatására. Ennek érdekében a feldolgozási technológia során a lehető legkíméletesebben járunk el. Az erjesztést kizárólag a GERE birtokról szelektált, helyi élesztő törzsekkel végezzük. Célunk a természetes, egyedi, terroir birtok borok készítése. Az erjesztést követően kíméletes préselés következik, melyet pneumatikus rendszerű présekkel végzünk. A spontán biológiai almasav bomlás már a feldolgozó alatt található érlelő pincében, nagyrészt új, illetve használt 80%-ban magyar, valamint francia tölgyfahordókban megy végbe. Vörösborainkat átlagosan 14-18-hónapig érleljük fahordóban, majd a hordós érlelést követően következnek a különböző házasítások. A palackozás során pincészetünk csúcsborai nagyrészt szűretlenül lesznek letöltve, majd piacra kerülésük napjáig palackban érlelődnek tovább.

Gróf Degenfeld Szőlőbirtok

Gróf Degenfeld Szőlőbirtok

A német-magyar származású Degenfeld grófi család múltja a kora középkori Svájcba vezet, Magyarországon és Erdélyben a XIX. század elejétől találjuk meg őket. Elsőrangú birtokaikkal fontos szerepet töltöttek be Tokaj-hegyalja történelmében. Gróf Degenfeld Imre, mint az egyik legjelentősebb tokaji birtokos, alapító tagként vett részt az 1857-ben alakult Tokaj-hegyaljai Bormívelő Egyesület munkájában.

Dr. és Mrs. Lindner A trianoni békeszerződést követően a család erdélyi és magyarországi ágra szakadt.

A magyar birtokok örököse, gróf Degenfeld Sándor, a háborúk után feleségével, Bethlen Ágnes grófnővel vagyonától megfosztva Romániában élt. 1964-ben vándoroltak ki Németországba, ahol új egzisztenciát teremtettek. Leánya, Degenfeld Mária grófnő Dr. Thomas Lindnerrel kötött házasságot; két gyermekük van: Caroline és Móricz.

1994-ben elhatározták, hogy követve a több mint egy évszádos hagyományt, újjáélesztik a szőlőbirtokot. A megvalósítás érdekében első osztályú termőterületeket, valamint egy ősi pincét vásároltak a Tokaj melletti Tarcalon.

A 100 hektáros birtokrészek, a tarcali Terézia dombon és a Mézesmál dűlőben, Mád, valamint Mezőzombor határában terülnek el, és egész Tokaj-hegyalja legjobb szőlőterületei közé tartoznak.

A megvásárolt épületegyüttes az 1872-ben királyi parancsra létesített egykori vincellérképezde. A hajdani iskolaépület ma kastélyszállóként.működik, a gyakorlati oktatás helyszínéül szolgáló pince a borok érlelésének helyszíne.

Történetünk képekben A beruházást követően 1996-ban kezdődött meg egy modern borászat felépítése Salamin Ferenc építész tervei alapján. A pince fölött elhelyezkedő egykori présházban kaptak helyet az irodák, ehhez kapcsolódó új épületrészben történik a szőlőfeldolgozás és a borászati munka.

A család többre vállalkozott, mint egy borászat felépítése. 1997-ben vásárolták meg a Tokaj főterén található egykori Degenfeld Palotát, ahol ma már elegáns étterem, borüzlet, pinceborozó és konferencia termek működnek.

A szőlőbirtok központi részén, 2003-ban nyitotta meg kapuit, Tokaj-hegyalja első négycsillagos szállodája, az egykori vincellérképző iskola átalakítását követően, a Gróf Degenfeld Kastélyszálló.

Történetünk képekben A tulajdonosok folyamatos fejlesztéseket, beruházásokat végeznek annak érdekében, hogy boraik mindig a legkiválóbb minőségben kerüljenek a fogyasztók elé. Küldetésüknek tekintik a Tokaj bor és a borvidék megismertetését, népszerűsítését a nagyvilágban.

„A nemesség kötelez”- a szőlőbirtok filozófiája tükröződik a kompromisszumot nem ismerő minőségi munkában.

Heumann Pincészet

Heumann Pincészet

Filozófiánk

A bor a mi szenvedélyünk és elhatározásunk, a minőség pedig a legfőbb alapelv. Ez a gondolat határozza meg boraink előállításának minden lépését - a szőlőben végzett munkától egészen a palackozott borig. A célunk az, hogy csúcsminőségű borokat kínáljunk megfizethető áron. Mindemellett szeretnénk bizalomteljes és barátságos kapcsolatot ápolni vevőinkkel, dolgozóinkkal és szállítóinkkal.

 Történetünk

Mi egy svájci-német házaspár vagyunk, akit különös szeretet fűz a borhoz. 1995-ben adódott a lehetőség, hogy a Villányi borvidéken, egy akkor 40 éves kékoportót termő szőlőterületen gazdálkodhassunk. Ez lett az alapköve pincészetünknek. Eredetileg csak szabadidős elfoglaltságként gondoltuk a szőlőművelést, de időközben nagyobb lett a megtermelt mennyiség, nőtt az ambíció és persze a minőség iránti vágy is. A döntésünk, hogy professzionális bortermelésbe kezdjünk, logikus következmény volt. Lépésről-lépésre újra telepítettük a területünket, borpincét építettünk és felszereltük a szükséges eszközökkel. 2008 óta fiúnk szakmai támogatását is élvezhetjük, aki Svájcban borász szakon szerzett egyetemi végzettséget és hozzánk hasonlóan a borüzlet világában tevékenykedik. Úgy gondoljuk, hogy ezzel a folytonosság biztosított.

Kiss Attila Borászat

Kiss Attila Borászat

A legjobb úton jársz, hogy megismerj egy olyan új borélményt, amelyben a Mátrai borvidékvidék sajátos ízei, minőségi zamatai tükröződnek. A kínálatban a könnyedebb nedűkkel és a markánsabb fajtákkal egyaránt szeretnék örömöt nyújtani, hogy a borkedvelőkön, felfedezőkön és gourmandokon túl mindenki megtalálhassa kedvencét.

Ezennel invitállak borvilágom megismerésére!

Kovács Nimród Borászat

Kovács Nimród Borászat

FILOZÓFIA

A jó bor lényege az egyedülálló szőlő-termő dűlőkben rejlik. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy az egri bortermelő vidék legjobb terroir-jai közül három a Kovács Nimród Winery tulajdona. Mivel Eger adottságai a világ nagy borvidékei közül leginkább Burgundiához vagy Kalifornia hűvösebb régióihoz hasonlíthatóak, olyan fajtákat telepítettünk, melyek itt érzik otthon magukat és így világszínvonalú borokat készíthetünk belőlük. A hűvösebb bortermelő vidékek nemzetközi fajtáin kívül – mint a Chardonnay, a Pinot Noir, a Syrah, a Merlot és a Cabernet Franc -, büszkék vagyunk a hagyományos magyar borainkra, a Furmintra és a Kékfrankosra is. Szőlőültetvényeinket a fenntartható fejlődés jegyében környezetbarát, a kézi munkára alapozott termesztés-technológiával gondozzuk. Egészséges és örömöt adó szőlőinket évről évre kézzel szüreteljük, hogy tökéletes borok készülhessenek belőlük.

BORÁSZAT

A Kovács Nimród Winery Eger történelmi részén, a Verőszala utcai pincesoron található. Már a 18. században százával voltak présházak a városban, éppen olyanok, mint borászatunk hét összefüggő épülete. A présházak közvetlenül a pincék elé épültek, hogy a helyben történő szőlőfeldolgozást lehetővé tegyék. A szőlő fermentálása után a bort a hideg pincékben, hordókban tárolták. A Kovács Nimród Winery a 21. század technológiai vívmányait maximálisan kihasználva és a több száz éves hagyományt követve készíti világszínvonalú borait.
Korszerű, minden tekintetben felújított borászatunkban mindig örömmel látjuk Önt vendégül!
Borászatunkban kedvezményes vásárlási lehetőséget biztosítunk!

SZŐLŐTERÜLETEK & SZŐLŐFAJTÁK

Nagy-Eged-hegy(Eger), 10 hektár - Grand Superior
Egyedülálló  fekvésű,  dél-délnyugati  irányú,  meredek  terület. Talaja mészkő, amely a bornak különleges, ásványos jelleget ad.
Fajták: Furmint, Kékfrankos, Syrah

Nyilasmár(Noszvaj), 8 hektár - Grand Superior
A  bogácsi  tónak  köszönhetően  egyedi  mikroklímával  rendelkező terület. Talaja ásványi anyagokban gazdag, emiatt karakteres, szép, üde, gyümölcsös borokat ad. Talaja gránit/vulkanikus, fekvése dél-délnyugati.
Fajták: Chardonnay, Pinot Noir, Syrah és Kékfrankos

Nagyfai(Noszvaj), 12 hektár - Grand Superior
Enyhe lejtésű, helyenként köves talajú, harmonikus és kerek borokat adó terület.
Fajták: Chardonnay, Pinot Noir, Syrah, Kékfrankos, Merlot,
Cabernet Franc

Kovács Nimród

Kővágó Pince

Kővágó Pince

Családi pincészetünk a Mátrai Borvidékhez tartozó Abasáron, a kővágói pincesoron található, mely 2013-ban családi örökségből került felújításra, illetve megalapításra egy fiatal testvérpár által.

Szőlőbirtokaink a Mátra-hegységtől délre elszakadó, vulkanikus kőzetű, a hegyek és az alföld találkozásánál lévő Sár-hegy déli lejtőin helyezkednek el. Az elmúlt 20 évben a szőlőterületek nagyságát jelentősen növeltük, ma már 30 hektáron gazdálkodunk.

A különleges mikroklímának és az ásványi anyagokban gazdag tufás kőzetnek köszönhetően – még kedvezőtlen időjárás esetén is –, kiváló minőségű szőlő terem ezen a hegyvidéken.

Maczkó Róbert Pincészete

Maczkó Róbert Pincészete

"Ez a legtöbb az életben: hogy marad utánunk valami, amiből haszna van a világnak, az embereknek" - Márai Sándor

1996-ban édesapámmal úgy döntöttünk, céget alapítunk, hogy borainkat bemutathassuk a nagyközönség számára is. A nagyapáktól átvett technológiákra építve édasapám a szőlészettel én pedig a borászattal és a kereskedelemmel kezdtem foglalkozni. 15 hektárnyi területen folyik a termelés, melyből 13 Villányban, 2 pedig Harkányban, a Tenkes hegy lábánál található. A pincészet alapítása óta 9 hektárt telepítettünk újra a nyagyobb fajtaválaszték és a  terület megfelelő kihasználása érdekében. A szőlőfeldolgozás, a borok érlelése és a borkészítés Nagyharsányban és Villányban folyik. Választékunk széleskörű, találunk könnyű fehéreket, kedves vörösöket és nagy textúrájú bordeauxi házasításokat. Célunk egy olyan borászat kialakítása,, mely élenjár a minőségi bortermelésben és rendelkezik a kornak megfelelő fejlett technikával. Bízunk abban, hogy egyre több elégedett fogyasztóval találkozunk és mindezek eredményeképpen lesz mit átadnunk a következő borászgenerációnak.

Maczkó Róbert

Merfelsz Pince

Merfelsz Pince

A Merfelsz Pince Kft-t 1999-ben alapítottuk, Merfelsz Gábor és  Arató Krisztina. Merfelsz Gábor szekszárdi  születésű, az apai nagyszülők egy ismert csárdát  vezettek Szekszárd határában és művelték  a hozzátartozó több hektárnyi kadarkát.  Innen a szekszárdi kötődés és a pince  elnevezése is.
A kézműves borászat minden jegye megtalálható borászatunkban, kizárólag saját termelésű szőlőt dolgozunk fel a közel 8  hektárnyi szőlőnkből,  amelyek 100 százaléka saját telepítés.  A szőlő területek jó minőségű dűlőkben  fekszenek, hat különböző helyen. Az első teljes  termésünket 2006-ban szüreteltük.

A fajtaválaszték  kizárólag vörösbor szőlőből áll,  világfajtákból és a  helyi fajtákból, részben pedig új,  vagy a borkészítésben új fajtákból:  cabernet franc, cabernet sauvignon, merlot, zweigelt, kékfrankos,  kadarka, néró, hamburgi muskotály. A fajták  sokszínűsége és a különböző  mikroklímák jó alapot teremtenek a házasításra.

2005. szeptember  végére készült el a feldolgozónk és  pincénk Szekszárdon, méghozzá egy  1832-ben épített présház-pince  felújításával. Hűthető-fűthető  acéltartályok, acél szőlő feldolgozó  gépek és egy modern palackozó a pince technikai  gerince. A termelés fokozatos felfutásával  párhuzamosan bővül a pince tároló  kapacitása, nő a hordók száma.

Figyelembe véve az erőteljes terméskorlátozást, végleges kibocsátási kapacitásként 30.000 palack minőségi bort céloztunk meg. A választék rosé boroktól a gyümölcsös, könnyű vörösborokon keresztül a kiérlelt, nagytestű de könnyen iható vörösborokig vezet.

Így minden palack - többször is - a gazda gondos kezébe kerül.

Arató Krisztina és Merfelsz Gábor

 

Nyakas Pince

Nyakas Pince

Birtokunknak a Nyakas-hegy lábánál meghúzódó kicsiny település ad otthont, amelyet nemes egyszerűséggel "Tök"-nek hívnak. Birtokunk nevét a medencét átszelő Gerecse hegység nyúlványáról a „Nyakas”-ról kapta. Szőlőterületeink az Etyek-Budai borvidék északi körzetében, Budajenő és Tök községek határában találhatóak. A Budai borvidéki körzet szőlő- és borkultúrája évszázados múlttal, gazdag hagyományokkal rendelkezik. A magas mésztartalmú, ásványi anyagokban gazdag talaj és a speciális mikroklíma egyedi ízvilágú intenzív illatú fehérborok termőhelye. A gondos szakértelemmel kialakított szőlőskertek, a szorgos emberi munka és a kíméletes kézi szüretelés biztosítja a természeti értékek megőrzését és az állandóan magas minőségű termést. Az 1997-ben alapított modern technológiával felszerelt pincészetünk Nyúlné dr. Pühra Beáta irányításával a kiváló adottságokat kihasználva díjnyertes borokat ad. Boraink kiválóságát bizonyítja, hogy a Nyakas név a hazai és nemzetközi piacon mára olyan értéket képvisel, amely a megbízhatóságot és magas minőséget tanúsítja valamennyi fogyasztónk számára. Ez irányú erőfeszítéseink sikerét mutatja, hogy 2012-ben a Nyakas márka elnyerte a legkiválóbb magyar márkákat elismerő MagyarBrands díjat.

Nyúlné dr Pühra Beáta

Palkó Zsolt Pincészete

Palkó Zsolt Pincészete

A badacsonyi Villa Sandahl borászának saját projektje.

Olaszrizling, furmint és hárslevelű a Balaton környkéről, nagy műgonddal és szívvel-lélekkel elkészítve.

Paulus Molnár Borház

Paulus Molnár Borház

Molnár Pál vagyok, gyerekkorom óta a bor és a szőlő körül forgott az életem.

Boldog ember vagyok,  mert azon kevesek közé sorolhatom magam, akiknek gyermekkori álma válhatott valóra. Ez az álom egy saját borászat volt. Mindig is becsültem ha a kitartás alázattal párosulva értéket teremtett. Álmaim szüleménye ez a borászat, melynek gyökerei a gyermekként megélt móri élményekben és családi szüretekben rejlenek.

Amennyiben személyes élményként szeretné átélni a boraink adta csodákat, jöjjön el hozzánk és gazdagodjon egy felejthetetlen „Paulus bortúrával”

A szőlők telepítése 2008-ban kezdődőtt a Móri Bor KFt.-vel, magát a

Paulus Borházat 2012-ben alapítottam. A Paulus Molnár Borház jelenleg 130 hektár termőterülettel rendelkezik. Legnagyobb területen Generosa-t, Ezerjót, Olaszrizlinget, Chardonnay-t és Királyleánykáz és Sauvignon Blanc-t telepítettünk.
Az, hogy valaki az 1970-es években nekivágott a világnak, talán nem volt olyan egyedi eset. Molnár Pál 19 évesen választotta Svájcot, ahol gépészeti vállalatot épített fel és vezetett 38 éven keresztül. Két éve azonban eladta a cégét és megvalósította az álmát: visszatért a móri lankákhoz, a szőlőkhöz és a borhoz.

Royal Tokaji Borászati Zrt.

Royal Tokaji Borászati Zrt.

Az 1989-ben alakult Royal Tokaji Borászat ma az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb borászat a Tokaji borvidéken. Már a kezdetektől célul tűzte ki a dűlőszelektált borok készítését, melyek olyan első osztályú területekről származnak, mint a Mézes Mály, Nyulászó, Szt Tamás és a Betsek dűlők. A Royal Tokaji díjnyertes borai a hagyományos tokaji borkészítési technológián alapulnak, de magukban hordozzák a modern technológiák előnyös tulajdonságait is. A Royal Tokaji Borászat vezető szerepet játszott e legendás magyar borok újjászületésében, mely a világhírű borszakíró és a borászat egyik alapító tagja, Hugh Johnson szavaival élve „még az imádkozó angyalokat is megénekelteti”.
 

Sol Montis Borászat (Kovács és Lánya)

Sol Montis Borászat (Kovács és Lánya)

Történetünk

A Kovács családban apáról lányára száll a borászmesterség. Kovács László 1999-ben alapította a jelenlegi Kovács Borászatot, és gazdagította saját dűlőkkel a nagyszülőktől örökölt szőlőbirtokot. Azóta folyamatos az újabb, egyre minőségibb terméssel büszkélkedő ültetvények vásárlása, telepítése és a szőlészet-borászat fejlesztése. Hiszen sosem tévesztjük szem elől a célt, amely már az őseinket is lelkesítette: küldetésük továbbra is az, hogy a Mátra varázslatos sokszínűségét legjobban kifejező borok szülessenek. 2011-ben a borász lánya, Kovács Zita szintén visszatért az elődök hagyományához, így ma már ő is a családi vállalkozás oszlopos és lelkes tagja édesapja mellett. 2020-ra eljutottunk oda, hogy borászatunk, amely eddig is több európai országba szállította legjobb borait, folytatja a terjeszkedést: terveink szerint egész Európában kaphatóak lesznek a mátrai borok.

Birtok

A családi örökség mellett 2011-ben közel 70 hektárt vontunk művelés alá és telepítettünk újra, így elértük a nagyjából 110 hektáros területet. 2015 nyarától folyamatosan fordulnak termőre új ültetvényeink, így évről évre gazdagabb fajtaválasztékot és egyre minőségibb nedűket kínálunk a hozzánk látogató borbarátoknak. 2020-ban befejeztük üzemünk bővítését, amelynek immár 5000 hektoliter a befogadóképessége. Így a meglévő tudásunk és 110 hektáros birtokunk mellé a kapacitásunk is rendelkezésre áll, hogy nagy volumenben szolgáljuk ki a hazai és az európai fogyasztókat.
A birtok nagyszerű fekvésű dűlői mindenekelőtt az Irsai Olivér, az olaszrizling és a hárslevelű termesztésének kedveznek. De különös figyelmet fordítunk a vörös fajtákra is: sokszínű borpalettánkon megtalálható a kiváló minőségű syrah, cabernet franc és tempranillo is.

 

Szent Donát Birtok

Szent Donát Birtok


1994 Családi birtok
A tulajdonos Kovács család a mai birtok alapjait 1994-ben rakta le, de a felmenők szőlőhöz és borhoz való kötődése jóval korábbi eredetű. A család apai ága közel kétszáz éve csopaki, míg az anyai ág káli-medencei. Mindkét vonal hozta magával a szőlő és bor szeretét, valamint a borkészítés hagyományát. Az új generációt jelentő három testvér közül Tamás vezeti a pincészetet és az éttermet.

2002 Szent Donát
A csopaki birtok mérete elérte a 3 hektárt. Megépült a Szűcs Endre tervezte balatoni stílusú főépület és a földalatti pincerendszer első része. A termőre forduló területek évente 8-10 ezer palacknyi kiváló termést adtak. A pince előtti borterasz nyaranta sokak kedvencévé vált. A pincészet és a birtok Csopak szőlőinek védőszentje után a Szent Donát nevet kapta.

2006 Pincebővítés
Az évente egy hektárral bővülő birtok és a növekvő palackszám eredményeként új ággal bővül a pincerendszer. Elkészülnek a Szent Donát első dűlős referencia borai, melyekből a hazai top éttermek borlapja mellett már exportra is jut. Az új pinceág tetején megépül a mai étterem alapjait jelentő konyha és terasz.

2011 Kódexbe vésve
A környék vezető termelőivel közösen létrejön a Csopaki Kódex, egy a magas minőségű dűlős Csopakik termelésére kidolgozott védjegyoltalmi rendszer. A Szent Donát Birtok borásza - Kovács Tamás a kezdeményezés egyik alapítója és a rendszer ügyvivője.

2014 Márga
Csopak mellett Paloznakon és Tihanyban is új területekkel gazdagodik a birtok. A klasszikus CSOPAK hegy- és Kódex dűlőválogatások mellett a 2013-as évjáratból elkészülnek a Szent Donát első MÁRGA és MAGMA talajválogatásai. A gasztronómiai kontextus erősítéseként a birtok konyháján komoly szakmai fejlesztések történnek. A megújuló és éves nyitva tartásra váltó étterem a birtokkoncepción belül MÁRGA Bisztróként működik tovább. Nevét a Szent Donát területeinek egyik fontos talajtípusáról és a pinceépület alapjait jelentő kőzetről kapta.

2017 Kál
Anyai ági területekkel és pincével bővül a birtok Szentbékkállán, a káli Fekete-hegyen. Ezzel együtt elkezdődik a Szent Donát szőlőinek regisztrált ökológiai gazdálkodásba vonása. A bő 15 hektárra nőtt birtok újabb pincebővítés előtt áll...

Szőke Mátyás & Zoltán

Szőke Mátyás & Zoltán


Borászat

Szőke Mátyás műszaki végzettségű, de a 70-es évek óta intenzíven foglalkozik bortermeléssel. A szüleitől tanulta meg a munkaszeretetet, amit folyamatosan hasznosított a szőlőben és a pincében is. A család generációkra visszamenően foglalkozott a szőlőtermesztéssel, de később a borkészítésről Szőke Mátyás vált országosan elismertté és a borvidék egyik legmeghatározóbb képviselőjévé. Ennek a háttérnek köszönhetően első önállóan készített bora jól vizsgázott. Eredményesen szerepelt a helyi és országos borversenyeken. Ez további erőt és lelkesedést adott számára a munkához. A növekvő terület és a sikerek hatására úgy döntött, hogy főállásban foglalkozik a szőlővel és a borral. 1987-ben kezdte palackozni borait.

Elsők között volt aki a borvidéken boraival a minőségi kategóriát hozta. Aki ismeri az tudja, hogy szívvel- lélekkel fáradhatatlanul a családi vállalkozás erősítésén dolgozik. A sikerek mögött egyértelműen egy megértő feleség és stabil család áll. Felesége a szőlőterületek gondos megmunkálását felügyeli, évtizedes tapasztalatokkal a háta mögött, a kiváló alapanyag érdekében. A pincei munkálatokban nagy segítség Zoltán fia, aki már Budafokon végzett és a pincészet borásza. De úgy tűnik, már a harmadik generációt is elkapta a gépszíj, ifjabb Szőke Mátyás, az unoka is csatlakozott a borászathoz. A cég fejlődik, kinőtte a lehetőségeit. A családi vállalkozás 2010-ben fogott az üzem bővítéséhez, ami két lépésben került kivitelezésre első ütemben az új palackozó épület és a palackos érlelő készült el. 2011-ben a Vinotéka épült meg.

     

"Imádom a szőlőt, a nyári időszakokban sokat vagyok kint a természetben és figyelemmel kísérem a szőlő növekedését, érését és nagyon szeretem a szüreti időszakot is. Hisszük, hogy mindaz a szorgalmas, szeretettel végzett munka, amellyel a szőlőt gondozzuk majd annak levét borrá nemesítjük, visszatükröződik boraink minőségében. A kiváló minőség érdekében sokat olvastam a szőlészettel és borászattal kapcsolatos szakkönyveket. Nyitottak vagyunk távoli országok borászati technológiájával kapcsolatban. Tapasztalatszerzés céljából többször jártam külföldön, igyekszem az ott hallottakat nálunk hasznosítani.

2009-ben jártam Új – Zéland-on, ahol a sauvignon blanc szőlőfeldolgozási módja fogott meg, olyannyira hogy azóta is azt az eljárást alkalmazzunk.
2010-ben voltam Dél – Afrikában, ahol közelről megismerkedtem az éjszakai szüret fogalmával. Az egy teljesen más világ…
2012-ben látogatást tettem Kaliforniába. Haraszty Ágoston szőlőbirtokán körbevezettek minket, csodálattal figyeltem az ott látottakat és az irányába vetett tiszteletadást. 1839-ben elhagyta el Magyarországot és lépett az ígéretek földjére… Haraszty Ágoston vitte ki az első szőlőtőkét a tengerentúlra… kultusza ma is él.
Nagyon szép emlékekkel tértem haza.

Úgy gondolom, a tájékozottság mindenképpen a hasznunkra válik."

id. Szőke Mátyás

Taschner Bor- és Pezsgőház

Taschner Bor- és Pezsgőház

A Soproni borvidéken a szőlőművelés évezredes hagyománya napjainkig ér. A Taschner nagyszülők borkimérésétől a Schneebergre csodálatos panorámával tekintő borházig hosszú út vezetett.

1995-ben lett Taschner Kurt István - a pincészet jelenlegi ügyvezetője, egyben főborásza - közgazdász, és kezdett el édesapja mellett dolgozni. Akkor a palackozás körüli teendőket látta el, valamint a család régi, két évszázados pincéjében fogadta a vendégeket. 1998 és 2000 között elvégezte a Kertészeti Egyetem szőlész-borász szakmérnöki képzését, és azóta a mára 29 hektáros szőlőbirtokot igazgatja. Édesapjával és a borászat csapatával közösen dolgoztak a szőlőben és a pincében, és emellett aktívan részt vállalnak a soproni közösségi bormarketing és a borturizmus szervezésében is.

Ahogy nőttek a szőlőterületeik, szükségük lett egy nagyobb pincére, így 2004-ben felépítették a mai Taschner Borházat, ahonnan rendkívüli panoráma nyílik a városra, a környező hegyekre, és jó időben még az osztrák Schneebergre is.

A Pihenőkereszt néven ismert, a város fölé magasodó domboldalon elhelyezkedő épületet a borászati technológiai folyamatoknak megfelelően alakították ki úgy, hogy a pinceszinten helyezkedik el a feldolgozó, az érlelő- és tárolópince, a raktár és a palackozó, míg a földszinten kapott helyet a vinotéka és a borkóstoló helyiség. Így egy helyen folynak a szőlészeti és a borászati munkák, a vendégek részére pedig a pincészet teljes portfólióját, a borokat és a pezsgőket is be tudják mutatni.

Tokajicum Borház

Tokajicum Borház

A 20 hektáros szőlőbirtok páratlan helyen terül el. Panorámáját a tokaji Kopasz-hegy Tarcalt érintő, déli fekvésű nyúlványa teszi pazarrá. A ma is szőlőtáblákkal övezett birtok – levéltári források szerint – hajdanán az Andrássy grófok birtoka volt. Szőlőterületeik kivétel nélkül első osztályú, híres történelmi dűlőkben találhatóak. Tarcal határában a Perőcz, Czeke, Feketehegy, Királygát, Mandulás. Mád határában a Betsek, Hold-völgy, Danczka. Tállya határában a Bojta, Rátkán pedig a Holdvölgy dűlőkön.

Az ültetvények nagy része negyven éves vagy még öregebb. Az öreg tőkékhez a főborász kifejezetten ragaszkodik, mert önmagukat hozamkorlátozzák és főleg, mert ezek a nagy beltartalmú, ásványos borok forrásai. A szétszórt elhelyezkedés előnye, hogy a változatos talaj és fekvés lehetőséget ad a kísérletezésre, mert ugyanazon szőlőfajták egészen más arcukat mutatják más-más adottságú dűlőkből szüretelve.

Ültetvényeik nagy részén 2009-ben ültetvényrekonstrukciót hajtottak végre, mely által területeik megszépültek, visszanyerték régi ragyogásukat. 2010-2011-ben a Perőcz, Királygát és Holdvölgy dűlőkön új telepítéseket finanszíroztak.
 


A Borász

2009-től Fogl János irányítja a borászati munkát. A Kertészeti Egyetemen szerzett borász diplomát, majd Toszkánában, illetve Villányban dolgozott.

Ezután Tokajban borászkodott, majd egy évtizedet töltött el a szakmában a Balaton-felvidék borvidékein és Somlón. Megjárta Európa fontosabb szőlőtermő területeit, Spanyolországban hosszabb időt is töltött. Sok éves tapasztalattal érkezett vissza Tokaj-hegyaljára, és célja, hogy a hagyományos Tokaji borkészítést tisztelve, de a máshol szerzett tapasztalatait kamatoztatva szebbnél szebb borokkal örvendeztesse meg a Tokaji borok kedvelőit.

 

Vesztergombi Pince

Vesztergombi Pince

A szőlőtermeléssel és borászkodással foglalkozó Vesztergombi családról már az 1700-as évekből fellelhető írásos emlék. Ebből az időből származik a családi címer is, mely egyértelműen utal a szőlőtermelő, borászkodó múltra. Szekszárd első hegybírájának Vesztergombi Györgyöt választották ami abban az időben igen magas szakmai és társadalmi elismertséget jelzett. A következő generációk is nagy szakértelemmel és gondossággal folytatták a gazdálkodást, ezen belül a szőlészkedést és a borászkodást. Pincészetünk meghatározó borásza Vesztergombi Ferenc, aki 1970-től hivatásszerűen borászkodik. Munkája és hozzáértése elismeréseként 1993-ba elnyerte a megtisztelő "Év Borásza" címet, 2012-től Szekszárd város díszpolgára. 1996-tól a pincészetnél dolgozik, ma már végzett borászként, Csaba fiunk is. Pincészetünk 1992-ben alakult mint betéti társaság. A gazdasági formától függetlenül mi mégis úgy gondoljuk, hogy ez egy igazi családi vállalkozás, és ennek jellegén nem is áll szándékunkban változtatni.
 

Vincze Tomi

Vincze Tomi

Vincze Tamás a családja tulajdonában lévő sárospataki szőlőültetvényeken kezdte pályafutását. 2012-ben érett meg benne a gondolat, hogy jobban beleássa magát a szőlő és a bor világába. Eleinte az erdőbényei Ábrahám Pincészet borászától tanult rengeteget, majd később, több pincészetnél is segített a különböző munkafolyamatokban. A 2015-ös évjáratban már több tételt is készített a Hosszúhegy-dűlőből. A munkálatokat szinte egyedül végzi, mind a szőlőben, mind a pincében, saját koncepció szerint.
  Tomi és borai azóta egyre nagyobb figyelmet érdemeltek ki a fogyasztóktól és a szakmától egyaránt. Az überlaza borász srác jelenleg Sárospatakon a Hosszúhegy és a Szemince dűlőkben, összesen 0,9 hektáron gazdálkodik, a lehető leginkább természetközeli módon.
 


Vincze Tomi

 

Balla Géza Pincészete

Balla Géza Pincészete

Ménes, a hajdani híres történelmi borvidék Arad-Hegyalján, hosszú ideig feledésbe merült a XX. század forgatagában.
A legendás vörös aszúk, a fűszeres kadarkák, az egykoron Európa-szerte híres nagytestű, bársonyos ménesi vörösborok és szelíd királyleánykák vidékén pincészetünk 1999 óta arra törekszik, hogy a borvidék visszanyerje régi patináját, hírnevét.

105 hektáros szőlőbirtokunk 80%-án kék, 20%-án fehér szőlőt termesztünk, pincészetünk 8000 hl-es tárolókapacitással rendelkezik.
Filozófiánk szerint elsősorban hagyományos Kárpát-medencei szőlőfajtákat helyezzük előtérbe. Legismertebb fehérborunk a Királyleányka, a Ménesi borvidéken őshonos Mustos Fehér, valamint a 2008-ban telepített Furmint. Vörösborok közül méltán népszerű a Kadarka, a Kékfrankos és 2007-ben telepített belső-erdélyi szőlőfajta, a Feketeleányka. A pincészet büszkélkedhet a Kadarkából készülő, történelmileg is legendás vörös aszús borral is, mely jó években Kadarisszima néven jelenik meg a piacon. Emellett természetesen világfajtákból, a fehérek közül Rajnai Rizlingből és Sauvignon Blancból, a vörösek közül pedig Cabernet Francból, Cabernet Sauvignonból, Merlotból  is készítünk borokat, melyek gyakran házasításokban jelennek meg.

Szőlészetben a földközeli, alacsony kordonos művelést, komoly hozamkorlátozást alkalmazunk, hektáronkénti átlag hozam 50 – 70 mázsa. A 2009-ben bevezetett Sziklabor sorozatunk magasan fekvő, köves területekről, 40-50 mázsa/ha hozammal készülnek.  Borászatban a hagyományos módszereket ötvözzük modern lehetőségekkel, szem előtt tartva azt a filozófiát, hogy a borhoz nem adunk hozzá semmit és lehetőség szerint nem veszünk el semmit belőle. A pincészetünk borai túlnyomórészt spontán, de hőmérsékletszabályozott erjesztéssel készülnek.

A fehérborokat és a rosét többnyire reduktívan készitjük, melynek köszönhetően ezek nagy mértékben megőrzik frisseségüket és gyümölcsösségüket. A must erjedése ellenőrzött hőmérsékleten megy végbe, max. 15 C°-on, az oxigén kizárásával 10000 l kóracél tartályokban. A spontán erjedés 2 - 3 hónap alatt fejeződik be, melyet stabilizálás és gyors, alacsony hőmérsékleten történő palackozás követ. Ezen könnyed borok további 2-3 hónapos palackos érlelést kapnak forgalomba kerülés előtt.

A vörösborainkat a fehérborokéhoz hasonlóan, tartályokban erjesztjük, ám ez esetben a tartályok vizszintes helyzetben vannak. Az erjedési hőmérséklet a vörösborainknál 25-29 C°, az erjedés kb. 14-17 napig tart. Préselés után a vörösborokat különböző kapacitású hordókban tároljuk, használjuk a kishordós érlelést 225 l és 500 l kishordókban, illetve az ászokhordós érlelést 5000-15000 l tölgyfahordókban. A hordós érlelés általában 1,5 - 2 évig tart, majd következik a palackozás és a 6-8 hónapos palack érlelés. A palackozott borok csak ezután kerülnek forgalomba.

Dr. Balla Géza a kolozsvári Kertészeti Egyetem Borászati részlegén szerzett mérnöki diplomát 1984-ben.
Azóta a barackai Szőlészeti és Borászati Állami Gazdaság gyakornoki mérnöke, majd főborásza, valamint vezérigazgatója.
1999-ben megalapította saját szőlészeti-borászati vállalkozását
a Wine Princess Kft-t. 2004-ben doktori címet szerzett borászatból a temesvári Agrártudományi Egyetemen.
2008-tól a marosvásárhelyi Sapientia Tudományegyetem keretén belül a Kertészeti Kar Szőlészeti és Borászati
Tanszékének vezetője, mint egyetemi adjunktus. Számos szakmai tankönyv, valamint szakmai rovatok szerzője.
2004 óta a Magyar Borakadémia Tagja, és első határontúli magyar termelőként választotta a
Pannon Bormíves Céh tagjai közé.

Cardium Borászat

Cardium Borászat

CARDIUM Borászat, Kovács Pince Tök

A Kovács Pince 22 éves múltjával a hátunk mögött 2019-ben új arculattal, Cardium márkanévvel, Monostori Balázs új borászunk által készített könnyűvonalas, illat és zamatanyagokban gazdag, üde, reduktív fehér- és roséborokkal jelentünk meg a piacon, majd. 2019-ben megkezdtük szárnyaink bontogatását a vörösborok és pezsgők készítésének világában is. Boraink alapanyagát jellemzően a borvidék szőlőtermesztőitől vásároljuk fel. Borainkat folyóborként és palackozott formában értékesítjük.

Miért is CARDIUM?

A Cardium jelentése szívkagyló. A névválasztásban a helyhez való kötődésünket, a boraink jellemző értékeit, illetve filozófiánkat jelenítettük meg.

A helyi kötődés magyarázata, hogy az egykori Pannon-tenger sekélyebb, melegebb hőmérsékletű részein – mint a Zsámbéki medence – jellemzően meszes vázú élőlények (csigák, kagylók) éltek, amelyek a tenger visszahúzódását követően keletkezett üledékben, a régiót jellemző mészkőalapkőzetben, megkövesedve jelenleg is megtalálhatóak. A vonatkozó tanulmányok szerint Tök község környezetében feltűnően magas volt a Cardium (szívkagyló) sűrűsége.

A borvidékre jellemző friss, gyümölcsös, harmonikus savháztartású borok alapja ezen a mészkőalapkőzeten kialakult magas mésztartalmú talaj.

BORÁSZATUNK HITVALLÁSA:
„Borok szívvel-lélekkel”

A PINCE

Tök település és környéke az itt talált leletek szerint már a római korban is lakott hely volt, melyet a határban található XIII. századi templomrom is alátámaszt. A legkorábbi írásos bizonyíték 1490-ből származik, mint Corvin János birtoka. 1546-ban említették, az első török összeírásban. Az idelátogatót főleg a dimbes-dombos pannontáj szépsége ragadja meg. A 324 m magas Nyakas-hegy, a Gerecse keleti nyúlványa uralja a vidéket. Tetejéről jól látható az egész medence, s a távolban kéklő Budai-hegység. Tök település szőlő- és borkultúrája évszázadok óta ismert. A szőlőhegy öreg pincéi és pincesora érdekes látnivaló ma is.

Chateau Dereszla Pincészet

Chateau Dereszla Pincészet

A Dereszla Pincészet a Tokaji Borvidék egyik leggazdagabb történelmi
múltjával rendelkező borászata, Magyarország történelme végigkísérhető a pince múltján.
Az első írásos említése a bodrogkeresztúri pincének a 15. század elejéről való,
 amikor is egy leltárív arról számol be, hogy az akkor Zsigmond király tulajdonában
lévő pincéket használták a borban leadózott tized begyűjtésére és tárolására. Az 1450-es évektől Hunyadi birtok, feltehetőleg Magyarország legnépszerűbb királya,Hunyadi Mátyás is megfordult a pince falai között. A török dúlás idején a Habsburgok tulajdonában állt, mint császári birtok. 1605- től Bocskai, majd Bethlen Erdélyi Fejedelmek irányítják a Dereszla domb északi oldalán fekvő majorságot és a hozzá tartozó pincéket. 1645- ben, a Linzi békét követően vált a Rákóczik egyik fontos birtokává a mai pincerendszer. A Rákóczi Szabadságharc idején már nem II. Rákóczi Ferenc
 fejedelem vagyonát gyarapították az itt érlelt borok, mivel az 1699-es vagyonmegosztást követően leánytestvéréé,Rákóczi Juliannáé lett a pince. Julianna 1691- ben férjhez ment a francia Ferdinand-Gobert Aspremont-Reckheim gróf altábornagyhoz.Julianna 1717-ben halt meg, mindössze 45 esztendős korában. Férjét, a nála 29 évvel idősebb Ferdinand-Gobert Aspremont-Reckheim grófot
még 1708-ban eltemette. Az Aspremont ház fiú utód nélkül maradt a 18. század végére, így az egyetlen leányutód házasságával Wolkenstein birtokká alakult a viharos történelmi múltú bodrogkeresztúri pincészet. Ők 1945-ig irányították a majorsághoz tartozó 4 pince ügyes- bajos dolgait. 1849 januárjában Bodrogkeresztúron zajlott a szabadságharc egyik legvéresebb csatája.A magyar győzelemnek állít emléket a Vinotéka épületének falába fúródott ágyúgolyó körüli nemzeti színű keret. A jelenlegi pincerendszer legmagasabban fekvő és egyben legfiatalabb, a 19. század elején kivájt pincéje a soproni borkereskedő zsidó család, Kláberék tulajdona volt, míg az 1944-es Holocaustot követően államosították. Ezután az 1945-ben alakult  tokaji borforgalmi vállalat, majd a részben ebből alakult tokaji borkombinát felvásárló és érlelő pincéje lett. Az 1990-es évek privatizációs hullámában, 1992-ben került Franciaország legnagyobb mezőgazdasági szövetkezeti vállalata, a Loire menti CANA tulajdonába. Néhány elvesztegetett évet követően 2000-ben a Champagne-i D’Aulan család látta úgy, hogy érdemes ezt a gazdag történelmi múlttal rendelkező pincét újra felvirágoztatni.   A teljes technológia megújítását követően hozzáfogtak az 5 külön részből álló rendszer egy, a borászati technológiát és az esztétikumot is híven szolgáló pincerendszer kialakításához. 2007 elejére alakult ki a mai formája a Dereszla Pincészetnek. Ekkor új feldolgozó épület, logisztikai és adminisztrációs egységek épültek, melyek követik a régi pincebejáratként és présházként szolgáló műemlék épületek hangulatát, stílusát. 2008-tól folytatódik tovább a Dereszla Pincészet technológiai korszerűsítése, amely az Európai Unió és Magyarország 50%- os támogatású, EMVA projekt keretén belül valósul meg.

Espák Pince

Espák Pince

Hercegkúton, Sárospatak szomszédságában született Espák Pál1985- ben. A szőlő és bor szeretetének magját több generáción átívelő tudás és tapasztalat vetette el benne. Édesapjával, Espák Bálinttal együttműködve, törekszenek a számukra legnemesebb cél elérésére, minőség tokaji borok előállítására. Hiszik, hogy a legkiválóbb borokat tiszta szívvel lehet létrehozni. Boraik ízkombinációjának összeállításában legfőbb szempont az elegancia és részletgazdagság mellett a szőlőfajták jellegének megtartása, illetve felismerhető letisztult stílusjegyek felfedése. Családjukban minden tapasztalat, fortély apáról fiúra öröklődik. Csiszolják a tudást, a titkot őrzik a következő generáció számára…

Galambos Pincészet

Galambos Pincészet

A Galambos Pincészet Abaújszántón található, mely a tokaji borvidék egyik legrégebbi történelmi múltra visszatekintő települése, múltja szorosan összekapcsolódik a szőlőműveléssel és borkészítéssel. A pincészet hárslevelű és furmint szőlőkből készíti borait.

A szőlő ültetvényük a vulkanikus hegyvonulat Krakó - Nyereg dűlőin található. A ott található talaj szerkezete adja alapját annak a különleges ízvilágnak, amely a boraikban tükröződik. 

A Galambos Pincészet többnyire száraz borokat készít.

GoBri

GoBri

Ludányi Gábor a GOBRI pince borásza, tulajdonosa. 2008-tól „készítek” bort.Azért tettem idézőjelbe, hogy készítem, mert inkább a bor maga készül-alakul ki, én csak felügyelem és próbálom jó irányba terelgetni. Minden bor külön személyiség külön lény. Mikor lemegyek a pincébe akkor tiszta gondolat és tiszta lélek szükséges, mert megérzi a bor, ha nem olyan ember van ott vele. A borász és a bor között fontos a harmónia. Borászkodásom során kézművességet ötvözöm a reduktív technológiával.

Szőlőültetvények,amelyen gazdálkodom a családommal Gyöngyöstarján külterületén lévő területeken (Paskom-dűlő, Borhy-dűlő, Királyberki-dűlő) teremnek. 4.7 ha termő és 2 ha ültetés. 4,7 ha-on zöldveltelini, szürkebarát, muscat ottonel, kékfrankos illetve chardonnay fajták vannak. A fiatal ültetvény 2013 tavaszi telepítésű 1 ha sárgamuskotály, 0,5 ha olaszrizling, 0,5 ha kékfrankos.


 

Havas & Timár Pincészet

Havas & Timár Pincészet

Történetünk

Jómagamat, már egészen gyerekkoromtól nagyon vonzott és érdekelt mind a gasztronómia, mind a természet. Talán nem véletlen, de iskoláimat is ebben a sorrendben végeztem. Először vendéglátó-ipari érettségit szereztem, aminek köszönhetően a gyakorlat, majd később a munkám során napi kapcsolatba kerültem a borral. Így kezdődött a fellángolásom, ami odáig vezetett, hogy beiratkoztam Budafokon, a Soós István Borászati Technikumba. Talán itt lettem igazán szerelmes ebbe az egész boros világba. A két év elvégzése után a ballagásomon merült fel, gyerekkori barátommal, Timár Lászlóval, hogy milyen jó lenne egy közös pince, ahol megvalósíthatom önmagam, hódolhatok saját művészetemnek, a borkészítésnek. A komoly tervek eléréséhez, elvégeztem a Budapesti Corvinus Egyetem (Kertészeti Egyetem) szőlész-borász szakát. Tanulmányaim alatt több egri barátság köttetett és egyre jobban ismertem meg az Egri Borvidék szépségeit. Mára már elválaszthatatlanok vagyunk egymástól. Isteni sugallattal 2008-ban, Andornaktályán, egy, tufába vájt, kis pincécskét tudtunk kibérelni. Itt készültek a Havas & Timár Pincészet első hobby borai a 2008-as esztendőből, melyet a 2009-es fantasztikus évjárat követett. Ezen borokból csak 1-1 barrique hordóval készültek, és szinte a hordóminta kóstolása után gazdára is leltek. A kiemelkedő évjárat ellenére tudtuk, hogy a fejlődés érdekében mindenképpen vennünk kell egy saját, megfelelő infrastruktúrával rendelkező pincét. Ennek ideje 2011 szeptembere volt, mikor is megvásároltuk jelenlegi pincénket Egerben, a Kiskőporos téren. 2011-es évjárattól itt készülnek tételeink. Az elmúlt évek alatt rengeteg fejlesztésen ment keresztül a pince, hogy minél jobb higiéniai körülmény között készíthessük kézműves borainkat.

Tímár László és Havas Balázs

Szőlészet-borászat

A pincészet fél hektár saját szőlőterülettel rendelkezik, de szoros együttműködésben dolgozik a többi ültetvény szőlősgazdáival is. Ez nagyon fontos számunkra, mert hisszük és érzékeljük, hogy a minőség nagy részben a szőlőben dől el. Éppen ezért évről-évre egyre több tapasztalattal, gondos odafigyeléssel közösen végezzük a szőlő munkáit. Ez azt jelenti, hogy minden kézi munkában, metszésben, kötözésben, hajtásválogatásban, fürtválogatásban és természetesen a szüretben is aktívan részt veszünk. Borászati filozófiánk az, hogy a bort csak kifogástalan minőségű, egészséges és technológiailag teljesen érett szőlőből, minimális macerálással, lehető legkevesebb fejtéssel, természetesen készítsük, azért, hogy ne veszítsünk illat- és ízanyagokat. Ez a fehérbor készítés technológiájánál kicsit nehezebb, de itt sem siettetjük azokat a folyamatokat, amik természetes úton is végbemennek. A boroknak meg kell adni az időt az öntisztulásra és a stabilitás elérésére. A folyamatos kóstolásoknál úgyis kiderül, hogy eljött-e a palackozás ideje, ami szinte a legnagyobb „nyúzás” a bor életében. Ezt pihentetés, palackos érlelés követi, hogy az adott tételt a legjobb formájában mutathassuk be fogyasztóinknak. A címkézés és kartonozás mindig megrendelés alapján történik. Ennek azért van fontos szerepe, mert minden címkét egyesével, szárazpecséttel látunk el, mely egyedivé teszi boraink megjelenését és garanciát ad annak eredetiségére, minőségére.

Jackfall Bormanufaktúra

Jackfall Bormanufaktúra

A Jackfall Bormanufaktúra 2001-ben alakult Villányban. Majd 2003-ban Kisjakabfalván (a Jackfall Kisjakabfalva sváb neve, ennek megfelelően ejtése “jakkfall”) megvásároltunk egy műemléki jellegű sváb házat, melynek művészi színvonalú felújításával alakítottuk ki új feldolgozónkat 2005 őszére. A pajtaszín az újjáépítés során átalakult a mostani pincészet gazdasági feladatait hordozó épületté. Az építész Viczencz Ottó teljesen egyedi dolgot hozott létre, a gazdasági funkciót úgy el lehetett rejteni, hogy a homlokzat teljesen olyanná épüljön újjá, amilyen volt. Itt került elhelyezésre a legmodernebb borászati technológia. A feldolgozóhoz mintegy hatvan méter hosszban nagy belmagasságú hagyományos téglapince épült, mely mintegy 400 barrique hordót képes befogadni.
Jelenleg mintegy 13,5 hektár területtel rendelkezünk, melyek nagyrészt Kisharsányban és Nagytótfaluban, szinte egy tömbben találhatók. Kisharsányban nagyon magas (7-8000 tőke/hektár) tőkeszámmal telepítettünk nagyobb részt Merlot-t, Cabernet Franc-t, Syrah-t, kisebb részt Cabernet Sauvignon-t és más fajtákat.

Célunk az, hogy a véglegesnek szánt birtokméret (kb.20 hektár) elérése és a minden technológiai és vendégfogadási igényt kielégítő kisjakabfalvi épületegyüttes teljes elkészülte után, viszonylag kis mennyiségű (kb. 80-100 ezer palack) de nagyon magas minőségű vörösbort állítsunk elő. Az aranyérmek már sejtetnek valamit.
2006-ban elkészült apartman házunk, ahol várjuk az egyéni és csoportos vendégeket, borkóstolókkal és borvacsorákkal.

2009-ben a Jackfall további két szomszédos épület újjáépítésével ill. felújításával gazdagodott. Ezen épületek a vendégek jó kedvére és kényelmes elszállásolására készültek. Mindenki megtalálhatja bennük a kedvére valót. Ezzel a bővítéssel 42 szállóvendéget tudunk egy időben fogadni.
 

Az idelátogató vendégek részére kerékpárokat is biztosítunk. Itt biciklizni is csodás.

És terveink még bőven vannak….

 

Kolonics Pincészet

Kolonics Pincészet

A több generációra visszanyúló családi vállalkozásunk a Somló dél-keleti oldalán, az Apátság-dűlőben található. Pincészetünk összességében 9 hektáron gazdálkodik mely területen olaszrizlink, juhfark és hárslevelű szőlővel van betelepítve.

A borok klasszikus, tradicionális eljárással készülnek: hozamkorlátozással, fahordós erjesztéssel és érleléssel. A borászat 30 000 liter fahordós kapacitással rendelkezik. A borok 1-2-3 évig érlelődnek a pincében, s csak ezután kerülnek lepalackozásra. Ennek és a jelentős hozamkorlátozásnak köszönhetően boraink tipikus somlai, gazdag mineralitású borokként kerülnek forgalomba.

Szállóvendégeket is fogadunk az egyedülállóan kialakított vendégházunkban.

Kolonics Károly

Kovács Pince Markaz

Kovács Pince Markaz

A bor készítés művészete    
Dédapától az inspiráló borokig.

A Kovács Pincében 1993-ban töltötték le az első palack saját bort.

Markaz, a Mátra egyik gyöngyszeme
A legnagyobb hegyvidéki szőlőterülettel büszkélkedő Mátrai Borvidék említésre méltó települése Markaz.
A vidéket körül ölelő Mátra és a Markazi-tó közelsége optimális mikroklímát teremtenek a szőlőtőkéknek, melyek így védve élvezhetik a napsugarak energiáját. A talajból a vulkanikus kőzetek adta tüzes jegyek életerővel töltik fel a fürtöket, így a Mátrai Borvidékre jellemző friss, illatos ugyanakkor tartalmas borokat kóstolhatunk


A Mátrai Történelmi Borvidék az ország 22 borvidéke közül területi nagysága alapján a második legnagyobb, a hegyvidékiek között pedig a legnagyobb a mintegy 7.815 hektárnyi nyilvántartott szőlő ültetvényével. A borvidék a Mátra hegység déli lejtőin, kelet-nyugat irányban a Tarna és a Zagyva folyók által határolt területen, mintegy 15−20 km széles sávban helyezkedik el. A területen ősi hagyományai vannak a szőlészeti-borászati tevékenységnek.

Markaz község a Mátra déli lejtőjén
A Kékes lábánál, festői környezetben terül el. Kedvező földrajzi adottságát az írásos dokumentumok szerint már az 1740-es években felismerték és kihasználták az itt élők. A szőlőtermesztés kultúrája erre az időre vezethető vissza.

SZŐLŐBIRTOK

Markaz község külterületén elhelyezkedő 21 hektár szőlőterület terméséből készítjük a borainkat. Széles szőlőfajta választék jellemzi a gazdaságunkat. A szőlőterületeink egy része az Öreghegyi dőlőben található, ami a környék egyik legszebb és legjobb fekvésű dűlője.

 

Laposa Borbirtok

Laposa Borbirtok

A Laposa Birtok központja a Badacsony-hegy déli oldalán, a régi Bogyai úri birtokon található. Dr. Laposa József és felesége,a badacsonyi születésű Nóra a Balaton-felvidék szerelmesei, első földjeiket 1990-ben vásárolták meg. A vulkanikus tanúhegyek legjobb fekvésű területein elhelyezkedő Laposa Birtok mára már 8 hektárossá lett: Badacsony-hegyen 1,5, Csobáncon 3,5, Köves-hegyen 1, a Szent György-hegyen 0,5,  Somlón pedig 1,5 hektár saját tulajdonú szőlőjük van.A borvidéki hagyományoknak megfelelően csak fehérbort készítenek, évente átlagosan 80 000 palack Olaszrizling, Rajnai rizling, Szürkebarát, Kéknyelű, Juhfark és Furmint készül. A birtok irányítását - 3 gyermekük közül - 2005-ben fiuk, Laposa Bence vette át, de a család minden tagja aktívan vesz részt a vállalkozás életében, fejlesztésében. A Laposa és a Bazaltbor márkanév már 2000-től ismert és elismert brand a magyar borpiacon. Az elmúlt 10 évben a birtokot folyamatosan fejlesztették, a kiváló minőségnek és vendégszeretetnek köszönhetően, sokan ismerik és kedvelik a család által készített borokat. Boraik közkedveltségét tiszta, ásványos, a bazalthegyek minden szépségét bemutató jellege adja. A család fontosnak tartja a hagyományok megőrzését, ugyanakkor fiatalos lendülettel áll a szőlőtermesztéshez, borkészítéshez. Laposáék szerint a fejlődéshez elengedhetetlen az ősök tisztelete, ugyanakkor megfelelő újításokra, szaktudásra van szükség és olyan értékteremtésére, amelyre a következő generációk is építhetnek.

„A borkészítés során, csak egy rosszabb dolog van annál, hogy az ember másokat akar lemásolni, ha önmagát ismétli folyton.”

Gondolatok borról, tájról, emberről…

Azt gondoljuk, csodára leltünk  a világ e kis zugában. A Tapolcai-medence még a sokat utazott emberek számára is különleges élményt nyújt, de számunkra még többet! Itt szeretnénk olyan borokat készíteni, melyek soha nem téveszthetők össze más borvidékről származókkal. Olyan borokat, melyek kérdezés nélkül mesélnek arról honnan származnak, milyen ott a tél és a nyár, hogyan cseperedtek és hogyan váltak zsenge kamaszból felnőtté. Olyan borokat, melyekben minden íz fellelhető, de egyik sem tolakszik, melyekben érezhető  mind a természet ereje, mind a  mögötte álló ember tudatossága. Szeretnénk megőrizni a borvidék értékeit, élni a terület által nyújtotta lehetőségekkel, fenntartani és előrevinni a badacsonyi bor hírnevét.

Laposa contra Laposa, azaz mi történt 2009 és 2011 között?

A Laposa család 2009-ben új pincészet építésébe kezdett egy befektetővel közösen, ami 2010-re készült el. A projekt szakmai vezetője Laposa Bence volt, majd az üzem megnyitása után a pincészet vezetőjeként  ellátta a borászati feladatokat is 2011 év végéig. Szakmai és emberi okok miatt az együttműködés megszakadt. A Laposa család újra a régi feldolgozójában készíti borait. Jelenleg a befektető is a Laposa nevet használja palackjain… bízunk benne, hogy már nem sokáig. Addig is türelmet és megértést kérünk tisztelt fogyasztóinktól.

Mariasy Borászat

Mariasy Borászat

Magyarország észak-keleti részén, a vulkáni eredetű Zempléni-hegység déli pontján, Tokaj városában, a tokaji Kopasz-hegy oldalában található a MARIASY-szőlő.

A hely, ahol jó megpihenni.
A hely, ami inspirál.

A tokaji Kopasz-hegy észak-keleti oldala magában rejt egy dél-keleti fekvésű szőlődűlőt – egy zárt völgykatlan ölelésében, a tokaji Csurgó-völgyben valóságos kis amfiteátrum a Máriás-dűlő. Szemet gyönyörködtető szőlőskert, egy igazi gyöngyszem.

Éltető kezek a birtok igézetében:

A kéz, amely ápol,
a kéz, amely gyógyít,
a kéz, amely értéket teremt.

 

 

Palkó Borok

Palkó Borok


Birtok – Abaújszántó

A TOKAJI BORVIDÉK ÍGÉRETE, MÉG FELFEDEZETLEN TERÜLETE:

ABAÚJSZÁNTÓ

„ A borvidék itt már nincs tovább: Abaújszántó Tokaj-Hegyalja észak-nyugati határvárosa. Pedig egykor inkább központ, mint végvár volt: nyitott ez a táj felfelé a hegyek irányában, ahol Kassa, Lőcse, Eperjes vagy Bártfa fekszik, s ahonnan évszázadokig érkeztek az emberek szőlőt művelni, megtelepedni vagy csak bort inni.

Talán még ma is hallani a kassai bálok muzsikáját…

Szántó a borvidék egyetlen települése, amely nem a történelmi Zemplénhez, hanem mindig Abaúj vármegyéhez tartozott. Volt idő, amikor annak –Kassa után- második legnagyobb városa volt.

…… gyönyörű fekvésű dűlőinek ásványos ízű, gazdag savszerkezetű, szikár, de rendkívül időtálló- talán egész Hegyalján a legjobban érlelhető- boraival a település új helyet foglalhatna el magának a bortérképen.”

(Alkonyi László: Tokaj, Iránytű borkedvelőknek, 2009)

 

Paulinshof Szőlőbirtok

Paulinshof Szőlőbirtok

Paulinshof - Mosel-Saar-Ruwer, Németország

A Paulinshof birtok első írásos említése 936-ban található. Napoleon korában került a magánkézbe. 1967-ben Klaus Jüngling vásárolta meg a borászatot és a hozzá tartozó kiváló adottságú ültetvényeket, a Közép-Mosel vidék legkiválóbb dűlőit. A területei folyóparti lankákon helyezkednek el, a dűlőiben termett szőlő kiváló alapot biztosít rizling típusú borainak elkészítéséhez. A Braunenberg Pince szintén a Paulinshof birtokhoz tartozik. A pince a hozzá tartozó területekkel egyike a Mosel vidék legkisebb pincészeteinek, amely azonban különös adottságaival, úgymint az állandó erős napsütés és a kiváló, ásványi anyagokban gazdag talaj, alkalmassá teszi igen magas minőségű borok készítésére. Forró napokon a talaj szinte bronzszínűen izzik, ezért az ezekből a dűlőkből származó palackok címkéi is ehhez hasonló bronzszínt kaptak.

Pfneiszl  Birtok

Pfneiszl Birtok

Az Ausztriában felnőtt magyar származású borász édesapának  1993-ban sikerült kárpótlási jegyekkel újra soproni területet vásárolnia.

A 36 éves Birgit és a 32 éves Katrin 2006-ban vette át a szülőktől a pincészetet.

13 hektáron – egy 5 és egy 8 hektáros összefüggő területen – gazdálkodnak.

Birgit elhivatottságának és meggyőződésének köszönhetően 2006-ban átálltak a biogazdálkodásra.

2006-ban aláírták a szerződést a Biokontroll Hungáriával.

3 év átállás után 2009-ben megszületett az első bioévjárat.

2016-ben felmondták a szerződést a Biokontroll Hungáriával. Azóta nincs együttműködés.

Összesen 9 szőlőfajtát termelnek.

Az egész család és egy állandó munkatárs dolgozik a birtokon.

Évente 365 napot dolgoznak a szőlőben. Ha nincs munka, valaki akkor is kinéz a családból, vajon minden rendben van-e.


Katrin és Birgit

Sacchetto Pincészet

Sacchetto Pincészet

Több, mint 100 éves múltra visszatekintő pezsgőház Valdobbiadene központjában, harmadik generációs tulajdonban. Rengeteg boruk és pezsgőjük van, céljuk sokkal inkább tisztességes, fajtajelleges és a vidékre, valamint a prosecco stílusra jellemző habzó, ill. csendes borok készítése, mintsem a kitűnni vágyás.

Stier Pincészet

Stier Pincészet

Borászatunk a 2015. évben lépett a megújulás útjára. A piaci igényekhez igazodva egy technológiai és kapacitásfejlesztést hajtottunk végre, ezzel együtt az új irányvonalak kijelölése is megtörtént. A korábbi évek tapasztalatai alapján úgy gondoljuk, hogy a térség kivételes adottságait kihasználva csakis a minőségre való szüntelen törekvésünk vezethet sikerre. Hiszünk benne, hogy gondos munkával és szakértelemmel, évről évre olyan szortimentet tudunk megalkotni, aminek köszönhetően fogyasztóink számára a „Stier” márkanév nem csak egyedi jellegzetességekkel bíró borokat, de a garantált minőséget is jelképezi egyben. Ennek érdekében a modern technológiai eljárások lehetőségeit kihasználva, a térségi hagyományokat szem előtt tartva borainkat csakis első osztályú alapanyagokból állítjuk elő.

A borászat kapacitásfejlesztést követő éves előállított bormennyisége megközelítőleg 70000 palack, amelynek 65 %-a fehér és rozé, 35%-a vörösbor. Az egyes fajtaborok és házasítások az évjárati adottságokhoz igazodva, a villányi eredetvédelmi rendszer minősítési kritériumainak megfelelően classicus, premium és super premium kategóriákban készülnek. Bár számunkra a legfontosabb szempont vásárlóink elégedettsége, mégis örömmel konstatáljuk, hogy termékeink rendszerint megállják helyüket a szakmai közönség előtt is. Helyi, régiós és országos borversenyek állandó résztvevői és díjazottjai a pincészetünk által versenyeztetett palackos borok.

A fehérborok közül Sauvignon blanc, Olaszrizling, Chardonnay és Hárslevelű fajtaborként találhatók meg, amelyek lendületes, gazdag íz világú, markáns savú alapját a speciális adottságú siklósi szőlők adják. Fehér és rozéházasítási alapokból készülnek a „Cimbora” gyöngyöző borok, amelyek a fiatalos, friss és vibráló borokat kedvelők számára nyújtanak különleges élményt. A jól strukturált, testes vörösborokból Villány egyedi jellemvonásai tükröződnek vissza. A nagy francia fajták (Merlot, Cabernet sauvignon, Cabernet franc) mellett Portugieser és Kékfrankos is a repertoár részét képezik. A fajtákhoz illesztett optimális hordóhasználat kellemes fás fűszerekkel egészíti ki a mély vörösborok egyedi zamatát. A pincészet bordeaux-i stílusú házasítása a Birtokbor, amiben nem csak a fajták egyedi jellege, hanem a borász szellemisége is megmutatkozik. A Villányi borvidék új vezérterméke a Villányi franc, amelyet pincészetünk is különös gonddal kezel.

Szent Gaál Kastély és Borház

Szent Gaál Kastély és Borház

A Szekszárd melletti Zombán található Szent Gaál Kastély és Borház 2011-ben került új tulajdonos irányítása alá. a borok új stílusa, kiemelkedő minősége Fogl János munkáját dicsérik. a borászat ültetvényei a Szekszárd körüli termőhelyen, 3 dűlőben: Baranyavölgy, Strázsa-hegy, Várdomb találhatóak. A borok az ültetvények válogatott szőlőiből, hagyományos borkészítési technológiával készülnek.
 

 

Takler Borbirtok

Takler Borbirtok

Családunk az 1700-as évek óta foglalkozik szőlőtermesztéssel, borkészítéssel a több mint kétezer éves múltra visszatekintő Szekszárdi borvidéken. Hasonlóan más borászcsaládokhoz a régióban, mi is Mária Terézia betelepítésének köszönhetően kerültünk Szekszárdra. Az évszázadok viszontagságai után, jelenlegi családi vállalkozásunkat 1987-től folyamatosan építjük, fejlesztjük a mai napig. Pincészetünket hárman irányítjuk ( Takler Ferenc és két fia, Ifjabb Ferenc és András ) A kitűnő domborzati- és talajadottságokat, valamint a meleg, szubmediterrán klímát kihasználva készítjük vörös borainkat. Jelenleg 70 hektáron gazdálkodunk. Pincészetünk kínálatában a világfajták borai, vagyis a Merlot, Cabernet franc és sauvignon mellett kiemelt hangsúlyt kapnak a tájjelegű vörösborok, a máig különlegességneka számító Kadarka, az egyre kedveltebb Kékfrankos, valamint az előbb említett fajták házasításával készített Szekszárdi bikavér. A vörösborok mellett üde rosé-t, valamint déli stílusú fehérborokat is készítünk. Borászati hitvallásunknak megfelelően sötét, testes, érett tanninokban gazdag, de bársonyosan lágy, egyedi ízvilágú borokat készítünk a vidék boraira jellemző fűszerességgel, zamatgazdagsággal. Vörös boraink 1.5-2 éves ászokhordós illetve új tölgyfahordós érlelés után kerülnek palackba, ahol fajtától függően hosszú évekre elegendő potenciállal rendelkeznek.

Tischler & Halpern Reserve

Tischler & Halpern Reserve

Tokaji kóser borok

Várszegi Pincészet

Várszegi Pincészet

Családunk mindig is foglakozott bor készítéssel, de hivatásszerűen három éve kezdte meg munkáját a Várszegi Pincészet a balatonboglári borvidéken. Célunk, hogy népszerűsítsük a kisebb családi borászatokat. Kihívásokkal teli, nagy szorgalmat igénylő, a hagyományokat tisztelő, de egyszersmind újító, kísérletező szemlélettel alapítottuk  pincészetünket. Jelenleg birtokaink nagysága 7 hektárra tehető, ültetvényeink Balatonszemesen , Balatonlellén és Balatonbogláron találhatók. Borainkat fiatalos szemlélettel készítjük, a modern kornak megfelelő  technológiával. Pincészetünkben a három év alatt jelentős fejlesztéseket hajtottunk végre, ami lehetővé teszi a kiváló minőségű borok készítését. A szőlőt már az ültetvényen szelektáljuk, majd kis ládákba kézzel szüreteljük. Csak minőségi, kézzel válogatott szőlőalapanyagot használunk fel, csak a tökéletesen érett, egészséges szőlő kerül feldolgozásra. A bogyózást követően az előzetesen lehűtött cefre, temperálható acéltartályokba kerül, itt megy végbe az alkoholos erjedés szabályozott hőfokon, fajtáktól függően 1-3-hét alatt. Az erjesztést követően vörös fajtáknál kíméletes préselés következik, melyet pneumatikus rendszerű présekkel végzünk. Fehér fajtáknál és rosé borainknál erjesztés előtt igyekszünk a lehető leggyorsabb feldolgozásra. Fehérborainkat és rosé borainkat rozsdamentes acéltartályban, ellenőrzött körülmények között tároljuk a palackozásig. Vörösborainkat fahordós érlelés alá vetjük (6-14 hónapig) nagy ászok hordókban és kisebb, új tölgyfa hordókban érleljük palackozásig.
 


Várszegi Viktor

Villa Sandahl

Villa Sandahl

A svéd Sandahl testvérpár 2004-ben kezdett el szőlőtermesztéssel foglalkozni Badacsonyban, mára tíz hektáron gazdálkodnak. Több éves kísérletezés után az első sikereket 2010-es évjárat hozta meg. Víziójuk nem kevesebb, mint világhírű borokat készíteni a badacsonyi dűlőikről. Fő alapelveik a minőség, egyéniség és a szenvedély. A mára kialakult stabil készlettel a kitűzött cél a belföldi kereskedelem megerősítése és a nemzetközi marketingstratégia kidolgozása.

A Villa Sandahl egy svéd testvérpár, Christer és Thord Sandahl, valmint Christer felesége, Gunnel tulajdonában álló borászat. Christer mérnöknek tanult, először saját céget alapított, majd nyugdíjba vonulása előtt nagy multinacionális cégeknek dolgozott. A borok világába felesége vezette be, első közös útjuk a Rhone-völgyébe vezetett, melyet minden évben egy másik borvidék követett, a borkóstolás szenvedélyükké vált. Útjaik során 1987-ben Badacsonyban is jártak, de akkor még nem gondoltak arra, hogy valaha ők is bortermelők lesznek.
A szőlő- és bortermelésbe egy szintén közös családi látogatás után, 2004-ben vágtak bele a Balaton északi partján elterülő legmagasabb tanúhegyen, a Badacsonyon. A komoly döntést és a megvalósítást az is elősegítette, hogy a Sandahl család olyan ültetvényeket fedezett fel a badacsonyi hegyen, melyek nemzetközi szinten is kiemelkedő adottságokkal bírnak.
A pincészet fő célja már a kezdetek kezdetén is egyértelmű volt: az értékes dűlők szőlői csakis magas minőségű borok alapanyagául szolgálhatnak. A kezdeti évek a kísérletezés évei voltak: fajtákkal, dűlőkkel, technológiával. Arra a felismerésre jutottak, hogy a badacsonyi mikroklíma mellett és a déli fekvésű dűlőkön a legtöbb fehér szőlő egyensúlytalan bort ad. Olyan fajta kellett, amely később indul érésnek, illetve amelynek a savai a nagy nyári melegnek is ellenállnak. Ezeknek a feltételeknek kitűnően megfelelt a rajnai rizling.
A helyiek először kétkedve fogadták őket, nem hittek abban, hogy bortermelési múlttal nem rendelkező svédek hozzá tudnak tenni valamit a már rómaiak óta szőlőtermesztéssel foglalkozó vidék fejlődéséhez. Mára megtalálták azt a csapatot, aki hisz bennük. Jelentős lépés volt történetükben, hogy találkoztak az elzászi bortermelővel, Fabien Stirnnel, akitől tanácsokat és egy receptúrát is kaptak. Az igazi áttörést a 2010-es évjárat hozta meg a pincének. Jelenleg összesen 10 hektáron – a Kezdet, a Magány, a Püspökudvar, az Ekkő, a Püspökkert valamint a Gróf-domb elnevezésű dűlőkön – alacsony terméskorlátozást alkalmazva, ami számokban kifejezve 4-5 tonna/hektárt jelent – gazdálkodnak, évente 8-10 ezer bort palackoznak.
Víziójuk nem kevesebb, mint világhírű borokat készíteni a badacsonyi dűlőikről. Fő alapelveik a minőség, egyéniség és a szenvedély. Álmuk, hogy Badacsony újra felkerüljön az őt megillető helyre a világ boros térképén. Véleményük szerint minden esély meg van rá, mert a szőlőterületekben megvan az ehhez szükséges potenciál.
A szüret időpontját mindig a gyümölcs érettségéhez igazítják, mivel teljes fenolos érettségi állapotában szedik a szőlőt, így igyekeznek a lehető legkésőbbi időpontra kitolni a szüretet. Nem csak dűlőszelekciót alkalmaznak, hanem a préselés során kinyert mustot is osztályozzák, és elkülönítik minőség szerint. Már rögtön szüret után kialakul egy elképzelés, hogy milyen a potenciálja az adott mustnak, és három kategóriára bontva külön erjesztik. A felső kategóriás boroknál a legszebb mustfrakciókat házasítják. Azokat a mustfrakciókat, melyek nem teljesítik a minőségi elvárást, nem dolgozzák fel. Csendes erjedést biztosító élesztőt használnak.
Eddig minden évben a szüretkor és a feldolgozáskor jelen volt Christer is, és személyesen felügyelte a munkálatokat. Az idei év lesz az első, amikor a COVID-19 meghiúsítja ideutazásukat. De az idei szüretet is a kompromisszummentes, minőségorientált szemlélet és módszer jellemzi, mert így lehet kihozni a maximumot. Christer online követi majd nyomon az aktuális eseményeket és teendőket az október elején induló szüreten, a helyszínen pedig Palkó Zsolt főborász irányítja a munkálatokat.

Meggyőződésük, hogy ha hosszútávon ezzel a módszerrel dolgoznak, akkor boraik bekerülhetnek a nemzetközi borpiac elitmezőnyébe.

Rövidebb távú stratégiai céljuk ehhez illeszkedve jelen pillanatban az export piacaik megerősítése. 2020-ra egy minőségileg stabil, és mennyiségben is megfelelő borkészlettel rendelkeznek főként a 2017-2018-2019 évjárat boraiból, ami biztos alapot jelent az export piacokat megcélzandó nemzetközi marketingstratégia kialakításához és a belföldi kereskedelem megerősítéséhez.

Boraik különlegességéhez hozzájárul a Christer által rendszeresen emlegetett formabontó, „out of the box” gondolkodás, mely címkéik kinézetében is visszaköszön. A címkéket Christer saját maga tervezi, ő találja ki a nevet, melyhez inspirációul az adott év aktualitásai, események, tapasztalatok szolgálnak.

A Sandahl borát kóstolni vágyókat a Sandahl vendégházban nem csak a nagy kóstolóasztal várja, hanem 4, csodás kilátással rendelkező vendégszobájukkal éjszakázási lehetőséget is kínálnak, a ház gazdasszonya Mozdény Judit gondoskodik a kellemes tartózkodásról.

 

Széchenyi 2020